Kedves Barátunk!

Engedje meg, hogy bemutassuk Mérleg című, 1965 óta negyedévenként megjelenő folyóiratunkat. Ez az első és egyetlen magyar "digest", azaz tallózó folyóirat, amely rendszeresen tájékoztat a nyugati világ legújabb szellemi irányzatairól, ismerteti a világnézeti tájékozódás szempontjából fontos természettudományi, orvosi, lélektani, szociológiai, filozófiai, teológiai, irodalmi és művészeti tanulmányokat és könyveket.

Anyagát közel 250 lapból és folyóiratból válogatjuk. Negyedévenként felhívjuk a figyelmet a legfontosabb magyar könyvújdonságokra. Az ökumenikus mozgalomtól és a II. Vatikáni Zsinattól lelkesítve, a "legnagyobb magyar" Széchenyi István s Eötvös József reformtörekvéseit követve, a hazai és külhoni magyarság művelésével, a türelem és párbeszéd szellemében, valamint az európai eszme jegyében immár négy évtizede szolgáljuk népünk szellemi, lelki és erkölcsi fölemelkedését. Ehhez kérjük támogatását.

Folyóiratunkat elfoglalt embereknek ajánljuk, akik nem akarnak lemondani a rendszeres szellemi táplálékról.

Őszinte tisztelettel - a Mérleg kiadója és szerkesztői

 

Ha az itt bemutatott tallózások a 96/4, 97/1, 97/2, 97/3, 97/4, 98/1, 98/2, 98/3, 98/4, 99/1, 99/2, 99/3, 99/4, 2000/1, 2000/2, 2000/3, 2000/4, 2001/1, 2001/2, 2001/3, 2001/4, 2002/1, 2002/2, 2002/3, 2002/4, 2003/1, 2003/2, 2003/3, 2003/4, 2004/1, 2004/2, 2004/3, 2004/4, 2005/1, 2005/2, 2005/3, 2005/4 és 2006/1 számokból felkeltették érdeklődését, kérjük lépjen kapcsolatba szerkesztőségünkkel vagy kiadóhivatalunkkal. Írja meg véleményét, és ha teheti, rendelje meg folyóiratunkat.

 

© 2006 Mérleg. Főszerkesztő: Mártonffy Marcell. Főmunkatársak: Balogh Vilmos Szilárd, Boór János, Dömötörfi Tibor, Katus László  és Petrás Éva. Kontakt: info@merleg-digest.eu